HarmatGyöngyök - Turul NemzetsÉg - A Vér Kötelez!

1.) A Köznéppel [vulgus] való MagyarÚrság [Magyarország] Alkotmányos Rendjének Helyreállítása, az Ősi Közszabadság, Népfelségjog és a Teljes Igazság Elve-Tette alapján.
2.) Hun-Szkíta Aranytükör Törvény, Ismertebb nevén az Aranyszabály.
3.) Vérszerződés a Pöcsétje.


Pártus Jézus [Jász, Izzó] az utolsó vacsorán, a kenyérre mondta: ez az én testem, a borra mondta: ez az én vérem... ezt cselekedjétek! A kenyér és bor = test és vér = testvér [vértestvér] Hun/Szkíta szokás szerint rendelte el, ami sok ezer éves múltra tekint vissza. Ennek folytonosságaként kötöttek vérszerződést hét kiváló magyar is, hogy visszaszerezzék Atilla király örökségét. Jézus magyar szokás szerint, kenyér-bor áldozatot hozott és testét, vérét adta értünk, testvérünkké lett. Csak magyarul érthető a két szó ÖsszessÉgében.
A vérszerződés a magyar [megyer] hagyomány szerint a magyarság első alapszerződése, Európa első ismert alkotmánya, melyet a Hazatérés nagy tette előtt, hét törzs vezére kötötte egymással. Vérüket egy kupába [ivócsanak] csorgatták, összekeverték és minden vezér ivott a kupából a szerződésben vállalt kötelezettségeik megerősítéseképpen. Ezzel vértestvérekké, vagyis egy nemzetté váltak. Ez erősebb volt bármilyen tett eskünél, az azóta eltelt évszázadokban kötött bármiféle papírszerződésnél.
A vérszerződés Anonymus által feljegyzett rendelkezései:
1.) Amíg Álmos nemzetsége él, a magyarok uralkodója mindig ennek nemzetségéből választassék. [Pártus Arszakida dinasztiából eredeztethető Atilla és Álmos is.]
2.) A közös erővel szerzett javakból senki ki ne zárassék.
3.) Azon nemzetségfők, akik Álmost szabad elhatározásukkal választották uralkodóul, sem a saját személyükben, sem utódaikban az uralkodó tanácsából ki ne zárassanak.
4.) Az utódok közül az, aki az uralkodó iránti hűséget megszegné, vagy viszályt keltene az uralkodó és annak családja közt, vére ontassék, miként a szerződők a saját vérükkel szentesítették esküjüket.
5.) Minden időkre átkozott és száműzött legyen Álmos, vagy az esküt tevő utóda, aki ezt az esküt megszegné.
Roppant nagy ősi bölcsesség sugallta ezeket a határozatokat, mert ezek ugyanakkor, amidőn gondoskodtak arról, hogy a fejedelem mindenkor nemzeti és ne idegen legyen, egyszer s mind kizárták a fejedelmi hatalom betöltésénél a viszályt azáltal, hogy a Turul Nemzetség esedékes jelöltjei közül a tapasztalt hét nemzetségfő [a „hét vezér-hét törzs” tükröződik, a Jazidiknél [hét angyal], Médeknél, Pártusoknál és Atillánál is.] tanácsa szerint legalkalmasabbat választották. Modern terminológia szerint itt a Turul Nemzetségre korlátozott királyválasztás alkotmányos rendje uralkodott, tehát az alkalmasság kritériuma érvényesült, ellentétben a nyugati mintájú elsőszülöttség mechanikus elvével.

Magotok, Véretek, ÉL!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Eltitkolt ősi próféciák a végítéletről: a Hun-Magyarság Népéről

MagUra-medence Őstörzse

Holokauszt: „Csalással viselj háborút.”